PóóóÓÓóóók

[Sikerült kihipóznod a gatyámat] 

Nem értem, miért ír mindenki kifejezetten elcseszett sztorikat, és érti félre teljesen a blog lényegét. Ha lesz kis időm, 8-10 pontban összefoglalom majd a szakítósblog helyes használatának a módját, de most inkább csapjunk a lovak közé.

Én lány, 23, ő fiú, 29. Együtt 3 év, 4 láb, 1 hímvessző, 4 kar, 2 mell. És sok-sok ruha.

Ő Győrött, a Hamzsabéki út 19. szám alatt lakik, abban a szörnyű zöld tapétás lakásban, amiben egyébként 79-ben még József Attila egy távoli rokona élt, ezt onnan tudom, hogy egyszer az unokája meglátogatott, mert meg akarta mutatni a barátnőjének, hogy hol játszott gyerekkorában, mert az épp ilyen témában (gyerekkori emlékek meg hasonlók) írt szakdolgozatot.

Figyelitek? Más meg a megismerkedés körülményeivel untatja az olvasót... Baromi jó fejek...

Szóval én meg Szegeden élek, hetente egyszer találkozunk, bár inkább külön szobában töltünk két napot, én mosok, ő másnap felveszi, ő főz, én másnap megeszem, én kikölcsönzöm, ő másnap megnézi, ő kiveri, én másnap lenyelem. Harmonikus.

Egyszer ír egy SMS-t a drága: "Ne haragudj, de meghalt a főnököm, 40 ember rám maradt, ha nem fejezzük be a projektet, mindenki mehet az utcára. Nem tudunk találkozni, jövő héten kárpótollak."

Vállat vontam. Ha ilyen jéghideg, rosszindulatú, közönyös gyűlölettel viseltet irántam, hát tegye. Én töröltem a telefonszámát, és szándékosan elfelejtettem a nevét. Persze közben ravasz, csúfondáros pofával vártam, hátha erre nekiáll kepeszteni utánam.

És! Ördögöm volt. Állandóan hívott...

Legalább is valaki. A szám és a név ismeretlen volt, de szerintem ő volt az. Mindig hangosan ásítottam, ha keresett, mindenre azt mondtam, hogy "nekem tökmindegy", mindig kiprovokáltam, hogy megkérdezze, mi a baj, amire hosszas hallgatás után közölhettem, hogy "semmi", esetleg halkan pityeregtem, és nagy néha eleresztettem egy sóhajt: "Ha nem jössz rá magadtól, akkor teljesen mindegy." Közben a barátnőimmel pukkadoztunk a röhögéstől.

Ettől kissé normálisabbá vált. Hipnotizáltam, hogy éjszaka négykézláb, nyüszítve rohanjon körbe-körbe a szobában, mert akkoriban valahogy erre volt szükségem. Alig bírtam megállni röhögés nélkül, amikor reggel fáradtságra panaszkodott. Arra is sikerült kondícionálnom, hogy ha meglát, idegesen galacsinná gyűrjön és elejtsen egy tízezrest (amit én persze később mindig megtaláltam és felszedtem). Szóval kezdett jól alakulni az életünk.Aztán egyszer közölte, hogy mérges, és az óránkénti 10 SMS-t ma éjszaka hanyagolni fogja. Kérdeztem, mi a baj? Hát az, mondta, hogy összekentem mogyoróvajjal a kedvenc Coca-Cola-baseballsapkáját és a legszebb Christian Dior-fogpiszkálóját.

Gondolkoztam. Mit tesz egy nő, ha a férfi azt kívánja tőle, hogy hagyja békén egy kicsit, amíg lenyugszik?

Elővettem egy papírt, és kezdtem összeírni. "Túlreagálja", "értetlenkedik", "hisztizik", "zaklatja", "idegesíti", "sírva fakad". Nagyjából ennyit szedtünk össze a barátnőkkel. És akcióba is léptem.

Beállítottam hozzá anyukámmal, anyukám pincsikutyájával, de persze odahívtam az ő anyukáját, három kollégáját, két exnőjét, volt tanárát is, hogy aggódom érte, és félek, hogy kárt tesz magában. Ezután jött a sírás. "Tudom, hogy egy utolsó, út széli kurvának tartasz, egy senkinek, egy mocsadéknak, akibe a lábadat sem vagy hajlandó beletörölni soha többet ebben az életben, de a következőben sem. Tudom, hogy ha ezerszer születünk újjá, az ezredik reinkarnációnkban sem akarsz majd beszélni velem. Tudom, hogy egyszer majd, sok ezer örökkévalóság elteltével, kiürül a pokol, a Sátán megtér, a náci háborús bűnöst könnyezve öleli keblére egykori áldozata, mindent megbocsátva... És mindenki boldog lesz, és teljes lesz az öröm a mennyek országában, és a milliárndnyi üdvözült lélek csak azért lesz picit szomorú, mert te nem akarsz majd szóba állni velem akkor sem. De kérlek, vágasd le a hajad, és menj el az orvoshoz azzal a csúnya fitymaszűkülettel!"

De nem használt. Felriadt álmából, azt morogta, hogy "Mi van, bazeg? Mondtam már, hogy aludni akarok", és visszafeküdt.

Gyűlölt, én meg szerettem. Mit vétettem, hogy így alakult?! Hol rontottam el?!

Még a levelezésünket ide másolom. Azt, hogy mit ki mond, onnan lehet megállapítani, hogy van, amit én mondok, és van, amit ő.

"Drágám! Nincs is nálam mogyoróvaj. Biztos, hogy nem Nutellára gondolsz? Van még a spájzban mandulakrém is. De itt a pénz, fogd meg, és szaladj le. Egy kiló sonka is kéne.

Nem, biztos, hogy nem. Biztos te basztad el, megint kőbaltával vadásztál szúnyoglárvára, mert eszed annyi, mint a sajtkukacnak. A villanyszámlát meg nem kell befizetned. A sajtos tekercs tegnapi, egyél belőle, ha még jó szerinted.

Nálad nincs kőbalta, az biztos, de nem értettem a sajtos tekercses megjegyzésemet. Vagy te írtad? Mindenesetre a mogyoróvaj az mogyoróvaj, a Nutella meg Nutella. Hülye állat.

Drágám! A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha ti benne vagytok én nem ellenzem. A kőbaltát visszaküldtem, Réka üzeni, hogy ő megtartaná, az ő mérete, de rád bízom."

Most mi lesz szerintetek?