[A pszichopaták már csak ilyenek – másik szemszög]

A tegnapira azt mondom, hogy az Pistike hibája, de ha majd meglátja a kenyereskosarat, rájön, hogy nálunk esténként miért kell kulcsra zárni az ajtót.

Összehoztak egy csajjal. Nem volt lába. De elfogadtam így, nagyon szerettem. Nagyon jól neveltek engem, ezért soha nem gúnyolódtam rajta. Soha nem mondtam, hogy ne lábatlankodjon ott nekem. Amikor elmesélte, hogy a boltban beszóltak neki, nem kérdeztem, hogy miért nem rúgtra seggbe őket, de még azzal sem vigasztaltam, hogy majd én talpra állítom. Szóval mintagyerekként viselkedtem, na.

A gondok hamar elkezdődtek. Először is a mostohatestvére helytelenül ragozott egy ikes igét. Nekem rángott a szám széle, de tűrtőztettem magam, mégsem vágtam pofán, hogy kiestek volna a fogai. 

Már ekkor szakítanom kellett volna vele, de aztán jött a következő csapás: nem akart jönni velem futóversenyre, amikor mégis elcipeltem, láttam, hogy pofákat vág, baja van. Nem akart segíteni a vásárlásnál sem, hiába mondtam neki, hogy akkor legalább fogyna egy keveset, tudniillik egész nap ült a hájas seggén.

Egyszer felhívott munka közben, hogy nagyon szép pár cipőt látott a tévében, és mennyire szomorú, hogy neki ilyenje soha nem lehet. Na, ez már sok volt, kicsit üvöltöztem vele, hogy egyrészt hol érdekel engem, hogy neki mi a nyomorult franc baja van, főleg, amikor beütöttem a bal lábamat, és ki tudja, el fogok-e tudni menni focizni, valósággal nyomoréknak érzem magam. Meg különben is, akkor vegyen kesztyűt, szaladjon le a boltba, és vegye meg, ne nyávogjon ott nekem. Keze ugyanis, ha jól emlékszem, talán akad még. 

Szóval nálam empatikusabb ember nincs a földön, és megértem én, hogy idegesítő lehet, hogy fel akarsz pattani, de nincs lábad... És is éreztem magam hasonlóan, amikor elzsibbadt a jobb combom... De ez a nyavalygás, meg ez a sok komplexus, meg probléma sok volt már nekem.

Szerencsére volt önkritikája, és mondta, hogy legyen inkább vége. De egy jó darabig nem tudtam jóízűen röhögni rajta. Most már gyakran sikerül. Például amikor leesett a lépcsőn a kerekesszékével, az valami haláli volt...! Azóta könnyesre röhögöm magam rajta, valahányszor eszembe jut az eset.