Én megéltem a Szerelmet! És ah, jaj, hogy fáj a szívem, hogy könnyezem három hónap elteltével is!

 

Informatikus vagyok (tudom, vascső), és borzasztóan romantikus! A Szerelemben hiszek, és nemet mondok minden ribancnak, akinek csak viszket ott lent az USB-portja! 40 éves koromig megtartóztattam magamat a bűnös szenvedélyektől! Hiszen ott a pornó, az nem beszél vissza, nem kell utána beszélgetni vele... és ott a World of Warcraft is, amivel sokkal inkább megtalálom a közös hangot, mint valami szoknyás kismajommal... És vártam az igaz Szerelmet: egy igaz Nőt, akivel nem csak arról lehet beszélni, hogy lejött a műkörme, meg megint meg kell plasztikázni a mellét, meg megint villantania kell a kabrióban, meg sietni kell, mert mindjárt beplázázik (izé, mi másról beszélnek még a nők? De mindenesetre MIND ugyanarról, na!), hanem komoly dolgokról is, mint pl. a Linux-kernel, vagy a világ nagy átverései, pl. ahogy a a WinFS-t kihagyták a Vistából.

 

Az én Angyalom volt az első, aki megdobogtatta lírai szívemet! Olyat tett, amit még egy nő sem, amivel azonnal elérte, hogy Megszeressem Őt: Engem szeretett!

 

Látjátok, kis ostoba pinás ösztönlények, ez az igazi Nő lényege, mintegy eszenciája (ezt a szót is Ő tanította): Engem kell szeretni, a többi csak sallang!

 

Megtanított élvezni a naplementét. Olvasni egy könyvet. Ő mutatott először olyan könyvet, amiben nem programkód volt, hanem szavak! Emberi, magyar szavak! Ő mutatta meg először, hogyan kell felnézni a monitor mögül, sőt felállni a székből! Hihetetlen élmény volt!

 

Mint említettem, nem vagyok az a brutális szemét bunkó férfi, aki csak úgy nekiesik egy nőnek, és megdugja az első randin. Vagy egy héten belül. Vagy fél év után. Vagy egy év után.

 

Aztán jöttek a bajok. Részemről nem, én nagyon élveztem, hogy szeret és törődik velem, de ő sajnos megváltozott. Már nem elégítette ki az olvasás: összeadni és kivonni tanult, az meg engem untatott. Mondjuk elég gyerekes voltam, ő meg elég érett alsó tagozatos, de azért néha zavart a korkülönbség.

 

Veszekedtünk is. Tudniillik egy önző kis picsa volt. Egyszer azzal jött, hogy menjek el vele valahová. És nem volt képes megérteni, hogy én komolyan ÉLETEMBEN nem ültem még olyan jól, mint akkor!! Elrontotta volna az ülésemet! Normális ez?

 

Aztán egyszer meg valami olyasmit mondott (ha jól hallottam, mert fejhallgatóval játszottam a Halo 2-t), hogy undorító hájpacni vagyok, és hánynia kell, ha rám néz, de gondoltam, tipikus nő, csak a hormonok beszélnek belőle.

 

Aztán szakítottunk, és akkor derült ki, micsoda rohadt repedtsarkú ez a csaj: hiába zokogtam az ajtaja előtt hónapokig, még neki állt följebb! Hogy ezzel megnehezítem a dolgát. Még azt is benyögtem neki, hogy minden orgazmust színleltem, de nem segített. Közöltem, hogy terhes vagyok, és ha nem szeret, elvetetem, de ez sem hatotta meg.

 

Rohadt, formátlan, idióta köcsög minden nő. Ezért bánom, hogy nem voltam katona. Ott egy nő sem lett volna, csak egy csomó, velem egykorú, normális fiatal fiú... Hm...