PóóóÓÓóóók

[Egy hülye kurva vagy! De egy rossz kurva!]

Mit nem tesz az emberrel a koleszség.

Koleszban laktam, koleszos sztori lesz, minden olyan koleszos lesz benne.

Akkor már 2 éve nem léptem ki az utcára a koleszból, két koleszos pasim volt, koleszos kolbászt reggeliztem, Coles™ márkájú fogkrémmel mostam fogat stb.

Megismertem egy fiút a koleszban. Magas, vékony, szőke, beképzelt, fellengzős, okos gyereknek tűnt a koleszban, és nagy (kolesz)nőcsábásznak, ezért nem is érdekelt annyira a koleszban.

Egyszer egy buliba kerültünk a koleszban, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy teljesen félreismertem: igazából alacsony, barna hajú, kövér, buta, szerény, lányokkal bátortalan, de roppantul kedves és előzékeny kisfiú. Ez roppantul imponált, ezért össze is jöttünk.

Igazi koleszszerelem volt. De jöttek az intő jelek. Rosszul csókolt. Az orromat cirogatta a szempilláival, és 2 másodpercenkét erőteljesen a mellembe bokszolt. Ez volt neki a csók. Olyan éééédes volt!

De sajnos kiderült, hogy vörös hajú, közepes termetű, rettenetesen izmos, és agresszív. Egyszer nem jött a lift, ezért kirángatta a liftaknából a kábelnél fogva, és belehajította a Napba. A gondnok bácsi meg nem köszönt neki előre, ezért kettépisálta, mint egy hóembert!

De ezekről nem tudtam a koleszban.

Viszont egyszer a fejébe vette, hogy az expasim meggyilkolta őt. "Miattad vagyok halott, te hitvány féreg, most kiegyenlítek, és lerúgom a szívedet, te tetű!" Üvöltötte három nap, három éjjel, és a kolesz másik épületéből gépágyúval lőtte az expasim ablakát. Engem kettétépett, 29 órás műtéttel sikerült összevarni. Utána szakítottam vele.

Másnap a koleszban összefutottunk a szokásos reggel nyolcas vodkás-whiskys-kokós-szalonnás reggelin, ahol ő úgy üdvözölt, mint ha mi sem történt volna. Mondtam neki, hogy nem szeretném többet látni, még ha ehhez másik emeletre(!!!) is kell kérnem magam, de nagyon eltökélt vagyok. Erre ezt találta mondani: "Te hűűlye!" Hát, ezzel jól lejáratta magát. Azóta kék haja van, nagyon magas lett és elhízott, Nobel-díjas, de olvasni nem tud, és a nőkkel kedves, csak néha egyet-egyet megmérgez közülük. 

[A végső mondat a szégyelld magad volt, részemről.]

Ez szakasztott így esett meg. Lehet verni a nyáladat, hogy hú meg ejnye. De aha az ne legyen. 

Szerettem, ahogy csak szeretni lehetséges. Szeretett, ahogy csak szeretni lehetséges. Szerettük egymást, ahogy csak egymást szeretni lehetséges általunk.

De történtek dolgok. Úgy történtek dolgok, ahogy dolgok csak történni képesek. Velünk. Ahogy csak velünk képesek történni dolgok. Miatta. Úgy történtek dolgok miatta, ahogy miatta dolgok csak történni képesek. Mármint velünk. Velünk történtek úgy dolgok, miatta, ahogy dolgok csak történni képesek miatta velünk.

Nem voltunk már fiatalok. Úgy nem voltunk fiatalok, ahogy csak emberek tudnak nem fiatalok lenni.

Mindig. Jó fejek voltunk. Együtt. Mindig jó volt együtt. Jó fejnek lenni együtt. Volt mindig jó. Annyira jó fejek voltunk együtt, amennyire emberek együtt csak jó fejek lehetnek.

Kivéve őt.

Annyira kivéve őt, amennyire őt csak ki lehet venni. Kivehetetlen. Kiheverhetetlen. Annyira kivehe-kiveher-... Mindegy.

Nem volt gerince. Beáldozta a gerincét. Értem, a szerelemért, a kapcsolatért. A manipulációért. Gerincmanipulációért. Egy kiropraktor elbújhatott volna mellette. Egy kiropraktor annyira elbújhatott volna mellette, amennyire egy kiropraktor csak elbújhat amellett, aki annyira felveszi vele a versenyt gerincmanipulációban, amennyire az ember egy kiropraktorral csak felveheti a versenyt gerincmanipulációban.

Boldogok voltunk, éltünk, szerettünk, szenvedtünk, sírtunk. Mindig. Jó volt. Nem volt rossz soha. Egyszer sem. Mindig jó volt. Nem rossz. Az nem volt tudniillik. Csak jó. Mindig. Rossz soha.

(Persze ehhez gerinctelenül hazudnia kellett, mert az marhára ment ám a szemétládájának.)

Tehát összefoglalva: jó mindig, rossz soha.

Jó mindig, rossz soha. Jó mindig, rossz soha.

De hajh! Elárult. Feláldozott. Belém rúgott. Meggyötört. Feldarabolt. Kivéreztetett.

Bevégeztetett.

Egy nap gerinc nélkül jött haza. Embertelenül elbánt velem. Annyira embertelenül bánt el velem, amennyire embertelenül ember emberrel elbánhat csak.

Agyonvert a gerincével.

Illetve a hiányával.

Azóta halott vagyok.

Ez szakasztott így esett meg. Lehet verni a nyáladat, hogy hú meg ejnye. De aha az ne legyen. 

[A pszichopaták már csak ilyenek – másik szemszög]

A tegnapira azt mondom, hogy az Pistike hibája, de ha majd meglátja a kenyereskosarat, rájön, hogy nálunk esténként miért kell kulcsra zárni az ajtót.

Összehoztak egy csajjal. Nem volt lába. De elfogadtam így, nagyon szerettem. Nagyon jól neveltek engem, ezért soha nem gúnyolódtam rajta. Soha nem mondtam, hogy ne lábatlankodjon ott nekem. Amikor elmesélte, hogy a boltban beszóltak neki, nem kérdeztem, hogy miért nem rúgtra seggbe őket, de még azzal sem vigasztaltam, hogy majd én talpra állítom. Szóval mintagyerekként viselkedtem, na.

A gondok hamar elkezdődtek. Először is a mostohatestvére helytelenül ragozott egy ikes igét. Nekem rángott a szám széle, de tűrtőztettem magam, mégsem vágtam pofán, hogy kiestek volna a fogai. 

Már ekkor szakítanom kellett volna vele, de aztán jött a következő csapás: nem akart jönni velem futóversenyre, amikor mégis elcipeltem, láttam, hogy pofákat vág, baja van. Nem akart segíteni a vásárlásnál sem, hiába mondtam neki, hogy akkor legalább fogyna egy keveset, tudniillik egész nap ült a hájas seggén.

Egyszer felhívott munka közben, hogy nagyon szép pár cipőt látott a tévében, és mennyire szomorú, hogy neki ilyenje soha nem lehet. Na, ez már sok volt, kicsit üvöltöztem vele, hogy egyrészt hol érdekel engem, hogy neki mi a nyomorult franc baja van, főleg, amikor beütöttem a bal lábamat, és ki tudja, el fogok-e tudni menni focizni, valósággal nyomoréknak érzem magam. Meg különben is, akkor vegyen kesztyűt, szaladjon le a boltba, és vegye meg, ne nyávogjon ott nekem. Keze ugyanis, ha jól emlékszem, talán akad még. 

Szóval nálam empatikusabb ember nincs a földön, és megértem én, hogy idegesítő lehet, hogy fel akarsz pattani, de nincs lábad... És is éreztem magam hasonlóan, amikor elzsibbadt a jobb combom... De ez a nyavalygás, meg ez a sok komplexus, meg probléma sok volt már nekem.

Szerencsére volt önkritikája, és mondta, hogy legyen inkább vége. De egy jó darabig nem tudtam jóízűen röhögni rajta. Most már gyakran sikerül. Például amikor leesett a lépcsőn a kerekesszékével, az valami haláli volt...! Azóta könnyesre röhögöm magam rajta, valahányszor eszembe jut az eset. 

[A török szerelem]

Mai történetünk: hosszú és külföldi, ahogy a magyar nők szeretik. Mert elég volt.

Ahhhhh....!!!!! Szerelmes lettem, de mennyire, mennyire, óh, egy arab fiúba! Szívem lángolva verdesett a sötét éjszakában, lelkem jajongva evezte a bánat tengerét, agyam vakon suhant a vakság ködében, vesém köhögve prüszkölt a remény szénakazlában.

Ahmed azt mondta Irmának, hogy szereti. Irma hozzáment. Mohamed Krisztinek udvarolt: házasság lett belőle. Pedig az iszlám!

Ah, az iszlám! Ki, vajon ki értheti meg ősi, kemény, konok, férfias, vonzó, erotikus, barna szemű, nagy farkú téziseidet? Ki, kicsoda? Mert én nem. Pedig olvastam. Rengeteget olvastam. A szemem majd kifolyt. De nem értettem meg. Lehet, azért, mert nem tudok arabul. De a szívemmel sem láttam tisztán. Hiába, a szerelem. Az már csak ilyen.

Szerelem volt a levegőben. Mindenki szerelmes volt mindenkibe. Én is. Belém is. De vak voltam. És süket. És néma. És láthatatlan. De a szerelem mindent beragyogott. Samir összejött Alexandrával. Oszama lefeküdt Piroskával.

Csak engem nem szeretett a hetedik arab, akit el is neveztem Hapcinak. Óh, Hapci! Milyen szellemes, erotikus, szexis, könnyes, taknyos név! Még ma is elérzékenyülök, ha valaki tüsszent mellettem.

Hapci.

Szeretlek.

Hapci, az arab, nagyon tetszett, mert olyan férfiasan koszos volt a keze, és olyan ösztönösen a mellemet és a pénztárcámat kezdte fogdosni, amikor először találkoztunk. Elküldtem a francba, ezt nyomatékosítandó le is szoptam. Hm, ugye, a szerelmes nő már csak ilyen. A szerelem szívás. Én mondom ezt nektek. Mert vak voltam. És süket. 

Kurvának tartottak. Tudtam. Éreztem. Minden arab annak tartott. Ez az iszlám miatt van. Csakis amiatt lehetett. Kezembe vettem az Iszlámot. Olvasni kezdtem. Balról jobbra. Jobbról balra. Még mindig nem értettem. De emiatt néztek kurvának, nem pedig azért, mert fényes nappal szeretkeztem Hapcival az Astorián, aki ilyenkor mindig átnyújtott egy koszos kétszázast. Én meg eltettem. Szerelmünk zálogaként.

Hogy sírtam! Hogy szenvedtem! Hogy örültem! Milyen szomorú voltam! Milyen boldog voltam! Milyen szerelmes voltam! Milyen süket voltam! Bár némulnék meg! Bár esne ki a billentyűzet a kezemből! Bár ne kéne ezt megírnom! Bár ne kéne ezt elolvasnod! 

De ahhhh....! Csak sírtam, sírtam, sírtam és sírtam.

Hapci nem szeretett. Az iszlám miatt. Tudom. Érzem. Kérdeztem is, amikor nyolc hónap után végre felvette a telefont, "Mi a rohadt szart akarsz már, te szerencsétlen hülye?!" kiáltással. Megdobbant a szívem. "Ugye az iszlám miatt nem szeretsz? Susogtam a kagylóba lágyan.

"Ja. Amiatt." – morogta. Hogy szerettem akkor! Milyen boldog voltam! Óh, Hapci, én mohamedán szerelmem! Négy évig sírtam örömömben.

Elhatároztam, hogy a háza elé hordom a gizahi piramist szerelmem jeléül. Ráment huszonnyolc évem. De az a mosoly megérte! Vagy nem is mosoly volt? Nem láttam tisztán. Lehet, hogy csak az orrát piszkálta. Vak voltam. A szerelem ui. vak. Már mondtam.

És hozzám is szólt. A szerelem süket, ezért nem értettem tisztán. Egy haverom szerint azt mondta, "F...omba már ezzel az elmebeteg kurvával." De nem számít. Ma már tudom, hogy az iszlám mondatta ezt vele. Megtanultam arabul. Kívülről tudom a Koránt. Hapci miatt. 

Aki egy hülye. Tegnap rájöttem, hogy csak szívatott. Végig. Szánom. Szánalmas egy alak. Egy senki. Hülye. 

Remélem, még időben szólok, mielőtt lányok ezrei esnének ugyanebbe a csapdába. Óriási a veszély. 

[Káeurópai rabszolgasors]

Beküldőnk tudja, mitöl dörög a légy, hiszen a szakítás eukonform módon vet véget egy humán örömforrásnak. Előre az EU-be!

Olvasom itt a magyar ugaron rekedt, begyöpösödött, bőgatyás szerencsétlenek kifinomulatlan, antiintellektuális posztjait, és annyira sajnálok mindenkit, aki nem rendelkezik az énrám jellemző hiperfinomult, csúcsművelt weltanschauval. 

Mert azért más az, ha az ember horizontja a görög filozófus óriások vállán nyugvó nagy Nyugat, nem pedig a kerti pöcegödör, mint a magyarságuktól katatón szerencsétlen 9,99999 millió zombié. 

 

Érdemes néha meghallgatni egy igazi szerencsés világjáró, kozmopolita, széles látókörű, kiművelt emberfőt is, mint például engem, hogy okuljatok, ti nyomorult kis hülyék.

 

Történt velem ugyanis, hogy kijutottam Nickelsdorfba. Na jó, nem kell hanyattesni, csínján a dícséretekkel, egyszer, ha keményen dolgoztok, talán veletek is megtörténhet, bár nem valószínű. Nekem 197 az IQ-m, és otthon rendetlenség van nálam a sok diplomától, szóval azért nem úgy van ám az ilyesmi. 

 

A nyugaton minden más. Itt a nők valami hihetetlenül szabadak, műveltek, szexuális kultúrájukról heteken át tudnék előadást tartani. Lehet, hogy csak egy fél napot voltam kint, de azért az én képességeimmel ezt nagyon gyorsan fel tudtam ám mérni. Meg ebből is diplomáztam ugye.

 

Kint a nők pl. nem szeretik, ha a férfi bezárja őket a lakásba. A lány, akivel összejöttem (kapcsolatunk kissé pszeudo-freudiánus, heideggeri-fassbinderi ötvözete volt a Bauhaus és a Sturm und Drang mozgalmaknak, némi dadaista-empiriokriticista beütéssel, csak úgy mondom), azt is nehezményezte, hogy elszedtem a telefonját, és minden SMS miatt hangosan kérdőre vontam. A verésre is rosszul reagált. Szakítottunk is.

 

Szóval üzenem nektek, ó, képességek és kúltúra terén nálamnál jóval kevésbé szerencsés honfitársaim, hogy bőven van még mit tanulnotok a nagy Nyugattól, amely felé most le is borulok ötperces imádsággal az ajkamon. 

 

Fontos megfigyelésem még (publikáltam is), hogy a nyugati nők mind utálják a bőrkabátot, és a kedvenc fagylaltjuk a vanília (nem a szar csoki, mint a nőnek alig nevezhető magyar boszorkányoké). 

 

Mind becsukja a szemét csókolózás közben, és mindet Heidinek hívják. Mind közepesen hosszú szoknyát hord, szeret korcsolyázni, de síelni nem annyira. Mind ott lakik a Mozartstraße 24. szám alatt, a hatodik emeleten, és a sarki optikusnál dolgozik.

 

Legalább is én ezt tapasztaltam, és semmi nem utalt arra, hogy ne így lenne minden esetben.

 

Na most ez melyik magyar nőről mondható el? Van még hova fejlődnünk, emberek. 

[Ugyanazt a csokit szeretik]

Nekem is volt műanyag telefonom, de amikor szétment, nem a Kossuth utca 10. alá kellett mennem reklamálni, hanem a Petőfi utca 8. alá. De a legjobb nőket táviratban vagy telexen szoktam felszedni. Az bezzeg nem esik szét.

 

Nekem is volt egy csajom. Imádtam. Járt valami főiskolára, már ha annak lehet nevezni azt a szart, azt a tömény mocskot, ahova a világ legidiótább barmai járnak butulni, hogy folyna ki a szeme mindnek, bele a szájába, a neve napján.

 

Aztán szakított velem, mert bulizni akart, mint általában a sok agyatlan senki tróger, akik cseszik el az életüket és hallgatják azt a hulladék tuc-tuc-zenét, szedik a sok brogot, és reggel aztán nem bírnak felkelni, és aztán szemtelenkednek az idősebbekkel.

 

Aztán kibékültünk, csak az volt a gond, hogy napi 17 órát kellett lehúznom a kanálgyárban, hogy gondoljak a jövőnkre is, ebben a mai rettenetes világban, ne úgy, mint egyesek (khm), akiknek csak a hívságokon meg a szórakozáson jár az az ostoba fejük, hogy enné ki a rák az agyvelejüket.

 

Szóval nehezményezte, hogy nem hívtam fel, mert persze neki lerohadt volna az a gusztustalan, pattanásos, förtelmes keze, ha felemelte volna azt a tetves nyomorult telefont, ami egyébként egy műanyag szar, amit a mocskos multicégek tukmálnak az emberre, aztán szétesik öt nap alatt, és lehet menni reklamálni a Kossuth utca 10. alá, amit meg sem lehet találni, mert a 8. szám után a 12. jön, és az ember azt az ótvaros portást kérdezi, hogy hol a francban van a tizes szám, és az meg unott hangon odaböfögi, hogy a 8-10. az egy lépcsőház, csak elfelejtették kiírni, hogy a jóisten ássa el ezt az egész megveszekedett világot a sok trógerral meg tahóval meg munkakerülővel együtt, úgy, ahogy van.

 

Aztán otthagyott, azzal, hogy túl negatív vagyok. Persze az a kis macskapofájú nyomorult, nyamvadt senki, akivel összejött, az az utolsó lúzer, a 173 centijével, a merev állapotban alig 14,5 centis farkával, az orgazmus közben vágott hülye pofájával, a szőrös fenekével, na, az bezzeg jó neki, mi?! Pedig nem is F betűvel kezdődik a neve, mint minden normális embernek. Meg a kedvesemtől északkeleti irányban lakik, ami a lehető legrosszabb, mert ahogy jön a nyolc óra négyes vonattal, át kell gázolnia a Petőfi utca közepén éktelenkedő pocsolyán (ami megérne egy külön posztot), és beviszi a sarat a kedvesem amúgy is undorító, mocskos, ízléstelen, a szerelmem kifacsart ízlését, otromba érzéketlenségét hűen tükröző, varacskos fekélyeitől bűzlő, árnyékszéknek is alkalmatlan lakásába.

 

Még hogy én negatív. Hogy a nádvágó, nagytalpú úristen rohassza meg ezt az egész kurva világot, az ilyen idiótákkal együtt.

[Ha nem szeretnélek, nem lennék veled.]

Szerették egymást. Bámulatos volt a szex. De az élet, az a nagybetűs, az, az megölte a szerelmüket! Mindjárt beleboxolok a bölcsészdiplomámba a falon.

Én nyolcéves voltam, ő negyven. Szeretett. Szerettem. A szex bámulatos volt. Mindenhová vele mentem, nem zavarta. A nyakában ültem, amikor a volt feleségével beszélgetett. Elmondta neki, hogy nagyon szereti, hiszen mégis csak együtt éltek húsz évet, és van négy gyerekük. Nem akarja elveszíteni. De már nem szerelmes belé. Erre közbevágtam, hogy baszd meg, ezt tudod, ki hiszi el, tutira bele vagy zúgva. Tiltakozott. Onnantól három hétig egyfolytában azt hüppögtem, hogy "Őt szereted! Őt szereted! Őt szereted". Győzködött, hogy engem szeret. Próbára tettem. Harminc kurvát rendeltem neki, egyet minden napra. Egyik szebb volt a másiknál. Csak kapkodta a fejét. Egyikhez sem nyúlt hozzá, pedig meztelenül illegették magukat előtte. Azt hajtogatta (ahogy azt a rejtett kamerán láttam), hogy hagyják békén, ő engem szeret.

 

Aztán az egyiknek megnézte a mellét. Innentől kezdve 9 hétig folyamatosan visítottam. Pedig nem vagyok egy hisztis alkat.

 

Mondjuk ütöttem-vertem is. Ja, meg egyszer levágtam a farkát konyhakéssel. De ez sem segített a kapcsolatunkon. Közölte, túl féltékeny vagyok, és otthagyott.

 

Azóta más női vannak, szóval egy rohadt tetű. Még jó, hogy megszabadultam tőle. 

[A pasiknak nem szabad hinni, ugye?]

Szex szex hátán, ezt nem lehet bírni, mindjárt ökölbe szorítom a kezemet! Aranyhörcsög és csavargyár, vérdráma. Iszom egy rozét Csáth Géza felett.

Hát az úgy volt hogy megismerkedtem egy pasival aki hazudott mert nem szeretett mert az excsaja mondta hogy menjen fel hozzá de nem ment mert nem akart mert a másik excsajával volt aranyhörcsögöt vásárolni ezúton is remélem jól van a kis Bercike és én közben elmentem három órára Mexikóba és összejöttem négy négerrel bocsánat afrikai amerikaival akik nem tudtak egymásról de ez nem volt inkorrekt mert én sem tudtam róluk és hazamentem és összejöttem a pasim exének az új pasijával de az előző pasi azt mondta hogy szeret de nem hittem neki ezért otthagytam de a másik meg nem szeretett de én szerettem és otthagyott pedig szép szeme volt meg amikor dugni akart mindig felállt neki és ez nekem imponált de amikor dobott akkor még leszoptam ezzel jól megszívattam a szemétládát remélem mindenki jól szórakozott sziasztok és boldog karácsonyt mindenkinek kivéve Gézát mert ő egy szemét nem jött el a múltkor a csavargyárba pedig nem is ígérte de úgyis hazudott volna ha megígéri is minden férfi szemét. 

[Na, megyek sz...ni!]

Mindenki olyan nőről álmodik, aki tökéletes. Hősünknek ez majdnem össze is jött, amíg fény nem derült a szörnyű titokra. Pedig hajh, a szentségit nekije! Tyűha a nemjóját! Az élet szar. Megyek is inni.

Nekem is volt egy nagyszerű barátnőm, illetve azt csak hittem...

Gyönyörűszép volt. De tényleg. Mindig nevetve beszéltük meg az ágyban, hogy melyik férfimagazintól hívták könyörögve egy fürdőruhás, de akár teljesen felöltözött fotóért. Mindet elkergette: ő csak nekem akart tetszeni.

 

A kedvenc kajáimat főzte. Az érdeklődési körünk 70-80%-a megegyezett, ami azért volt jó, mert rengeteget tudtunk beszélni a közös szenvedélyeinkről, de újat is tudtunk mondani egymásnak.

 

A kedvenc csapatomnak drukkolt, imádott pornót nézni, olyankor nagyon felizgult, és szinte kérlelt, hogy hadd csináljuk meg mindazt, amit a filmen a szereplők.

 

Soha nem hisztizett, mindig elmondta, kedvesen, hogy mi a baja. Ha a haverokkal akartam sörözni, vagy jött velünk, vagy szervezett magának külön programot, de soha nem csinált gondot semmiből.

 

Két év alatt egyszer sem veszekedtünk. A házasságot nem hozta szóba, azt mondta, az csak egy papír. Gyereket kizárólag akkor szeretett volna, amikor én teljesen készen állok rá. Egyetlen dologban nem mindig értettünk egyet: nem akarta elhinni, hogy én nem szeretném még egy lánnyal hármasban csinálni, pedig ő (csakis az én kedvemért) benne lett volna.

 

Életünk idilli volt, munkája napi 4 órás elfoglaltságot jelentett, rendkívül nyugodt természete miatt sohasem stresszelt, de nagyon jól keresett, szinte könyörögni kellett neki, hogy néha én is fizethessek mondjuk egy étteremben.

 

Aztán egyik este orrot fújt. Kicsit ledöbbentem, de a java csak most jött: tüsszentett egyet.

 

Ledöbbentem. Ezek szerint minden csak illúzió volt? Ez egy takonypóc? Szex közben is csak a taknyos orrára tudtam gondolni, ahogy a gusztustalan baktériumok ott bent dagonyáznak. Takonytengerről álmodtam minden éjjel, és arról, hogy én belefulladok, a felszín alól baktériumok és vírusok nyúlnak felém, hogy lerántsanak a mélybe, valahol a távolban pedig a kedvesem sátáni kacaját hallottam.

 

Nem bírtam sokáig. Pár hónap múlva, amikor fürdőruhára vetkőzve nekiállt a vadonatúj kocsimat lemosni (az autót előző nap vette nekem ajándékba), már majd megszakadt a szívem, és nem bírtam tovább. Napok óta gondolkoztam, hogyan mondjam meg neki tapintatosan, hogy vége, és végül azt hiszem, sikerült is.

 

Ezt mondtam neki. "Drágám, nagyon szeretlek, és minden tökéletes köztünk. De sajnos van egy apróság. Ha rád nézek, már nem azt a csodálatos bombanőt látom, akit eddig, hanem egy förtelmes, bűzös, elfertőződött fekélyekkel kivert döglött halakkal és rühös, vérhasban megdöglött, kibelezett patkányokkal teledobált dögkútra emelt trágyadombot, aminek a tövébe hiénák járnak okádni. Ezért kérlek, ne haragudj, de köztünk mindennek vége."

 

Annyira persze nem volt laza csaj, mert teljesen összeomlott, egy szó nélkül lelépett, és állítólag öngyilkos is lett. Ebből is látszik, milyen jól tettem, hogy otthagytam. Tévedés volt az egész. 

[Csak Audi legyen, a többi nem számít!]

Levélírónk érdekes tapasztalatot szerzett egy igazi, Audiból kiszállt emberrel(?) kapcsolatban. Figyelem: az audisok léteznek, és köztünk járnak! Jó lesz vigyázni!

Egyszer megelőzött egy Audi. Aztán megállt. Én is. Kiszállt belőle egy ember. Illetve azt hiszem, az volt. Soha nem láttam még audist, ezért nem lehettem biztos benne, hogy mi az. Bevallom, polipra vagy krokodilra számítottam először, esetleg idegen bolygóról jött intelligens gázra. De nem, ez határozottan humanoid volt, két kézzel, két lábbal és egy fejjel.

Nagyot nyeltem, és megkérdeztem. "Uram, ön kopasz és kigyúrt?"